...

- Az elmúlt fél órában útnak indítottam további húsz lovasomat, hogy keressék meg.

A titkár erre meglepetten pillantott fel rá kávéjából:

- Úgy gondolod, az én emberem nem találná meg?

- Úgy gondolom, hogy miután senki sem tudja, pontosan merre jár, így az egy ember kevés a felkutatására.

A titkár elkomolyodva kortyolt bele újra a csészéjébe.

- Mikor beszéltél utoljára Omarral?

- Tegnap – szólt gyászosan a vezír – Tegnap este eljött hozzám.

- És? – pillantott rá türelmetlenül a titkár.

- Csak egy-két szót váltottunk – pillantott fel a vezír – Tudod, az egyik lányomnak tegnap volt az esküvője és nem volt alkalmunk többre. Percekig csak idegesen járkált fel-alá, néha különös kérdéseket szegezve nekem. Olyasmit motyogott, hogy hogyan nem vette észre, hogy nem látta…?

- Azt nem mondta, hogy mit?

- Nem – csóválta a fejét Ahmed - Kértem, hogy nyugodjon meg, mire felcsattant, hogy hogy nyugodhatna meg, ha mindaz, amiben eddig hitt, aljas hazugság?

- Aztán? Aztán mit mondott?

- Célzott rá, hogy módosítja a végrendeletét, aztán engem egyre többen hívtak, megérkezett a vőm családja is… Mennem kellett. Omar azzal búcsúzott, hogy majd ma este beszélünk, de erre már nem került sor.

- Értem – válaszolta elgondolkozva Enim. Majd mintha döntésre szánta volna el magát, csendesen jelentette be: – Valóban módosította a végrendeletet. Bár nem vagyok biztos benne, hogy végiggondolta, milyen következményekkel járhat a döntése. Vagy hogy a hercegek hogy fognak reagálni rá.

- Ezzel meg mire célzol?

- Arra, hogy Mahirt mindketten ismerjük, milyen természetű… de mit tudunk Aladdinról? Te például, mikor találkoztál vele utoljára?

Ahmed tekintete a titkár háta mögötti falra tapadt. Végül kelletlen félmosollyal ismerte be a titkárnak:

- Nem tudom pontosan. Legalább négy éve. Talán több is.

- Akkor te éppúgy nem ismered, mint én – hajtotta le a fejét borúlátón Enim – És attól tartok, ezzel nem vagyunk egyedül.

- Hogy érted ezt?

Enim sóhajtva emelte tekintetét a vezír ráncos arcára:

- Az elmúlt négy évben mindössze egyszer jött vissza Rahádba, akkor is atyja kifejezett parancsára és amint engedélyt kapott rá, azonnal távozott is. Nem töltött itt két napnál többet és amennyire én tudom, ezt is jobbára a lakosztályába zárkózva. A cselédpletykák szerint a hercegnőket akarta ekként elkerülni. Bár, úgy hallottam, Tulában többször megfordult - pillantott kérdőn a vezírre – Ha ott közlékenyebb volt, akkor talán nem olyan rossz a helyzet. Te tudsz erről valamit?

- Nem, egyszer sem találkoztam vele tulai látogatásaim alatt.

- Pedig ő is eltöltött minden évben két-három hónapot Tulában. Ha nem is egyvégtében.

- Igen, ott jártamkor Omar többször említette a látogatását.

- Igen? – vonta fel a szemöldökét csodálkozva Enim – Neked beszélt róla?

- Általában inkább csak… - kereste a vezír a megfelelő szót – panaszkodott rá. Bosszankodott a merev, zárkózott viselkedésén. Meg azon, hogy soha nem volt hajlandó vele Rahádba jönni.

Enim morogva értett egyet:

- Ah, erről én is tudok. Ezek indították végül arra az emírt, hogy parancsba adja Aladdin hercegnek a rahádi utat. Azt a bizonyos kétnaposat. Utólag ezt is megbánta. Többet nem is próbálkozott ilyesmivel.

A vezír elbizonytalanodva pillantott Enimre:

- Te láttad akkor, amikor itt volt? Mit tudsz mondani róla, milyen?

- Hogy milyen? – tűnődött el a kérdésen Enim - Hát, Mahir herceget te is ismered. Ha ő egy évszázados gránitszikla, akkor a fiú legfeljebb egy vékony cédrus. Magas, inas testalkatú, hosszúkás arcú. Amíg Mahir herceg tréfálkozik és beszélget, addig ő halk szavú, visszahúzódó. Amikor itt volt, akkor is jobbára a lakosztályában tartózkodott. Szavát alig lehetett hallani, parancsokat is csak a személyes szolgáinak meg a testőreinek adott.

- Tehát te sem beszéltél vele?

Enim válasz helyett csupán némán biccentett. Ahmed sóhajtva állt fel az ülőpárnáról:

- Mindenesetre, ha ideér, biztosan többet fogunk tudni – zárta le a beszélgetést, majd a titkártól udvariasan búcsút véve távozott a lakosztályból.

Enim tűnődve nézett a vezír után. Azon gondolkozott, hogy elmondja-e… elmondhatja-e neki, amit megtudott…